Óriási önmegtartóztatást tanúsítva most kivontam magam az out goingból, de ez még így is nehéz volt, hogy majdnem kiköpöm a tüdőm, és ha lenne lázmérőm, tudnám, hogy nagyon lázas vagyok, de így csak sejtem. Persze épp az az érzésem van, hogyha éjjel elpatkolnék, akkor boldogan halok meg. Így is este 1 van, és az elvonókúrám ellenére elég pityókás vagyok, de ma volt Daria szülinapja, így reprezentálnom kellett, és elragadott a hév, annyira megható volt, amint mindenféle nemzet szülötte kántálta a Happy birthdayt a saját nyelvén, és az asztalok roskadoztak a nyamnyam boroktól. Ma igazán élményekkel telített napban volt részem, kezdve a megmérettetéssel, melyen felmérték a portugál tudásom. Szerencsére a szervezők sejtették, hogy nem állunk a helyzet magaslatán, így a szótár használata mellett a könyvet is igénybe lehetett venni, de még így sem vagyok meggyőződve, hogy sikerrel jártam. Az utsó feladat, az volt, hogy írjak valamit a nemzeti ünnepemről, és majdnem beleírtam, hogy ez most nálunk elég gázos, és hogy kb. félnek a következőtől, de mivel ez nyelvtanilag nehezen volt megoldható számomra, meg nem akartam rossz fényt vetni kis hazámra, azt írtam, hogy a miniszterelnök beszédet mond a forradalom nagyságáról és a szabadságról…

A nagy feszültég után az ódon kastély udvarán felhörpintettünk némi nedűd (én persze teát), majd kis csapatunk útra kelt Monseraz felé. A spanyol határ szomszédságában fekszik egy pompázatos tóvidék, totál elhagyatva, mi voltunk a vízi világ egyetlen megbolygatói. A báránykákkal együtt fürdőztünk a kopár hegyek között, elég kontrasztos volt az óceáni turista áradat után. Eztán besomfordáltunk Monseraz kis falujába, ahol megakadt az idő a XIX. században, a 90 lakosú településen a hófehér házakon, macskakövön és színpompás virágokon kívül egy roskadozó templom és egy bikaviadaloknak helyet adó vár van. Elvarázsolódtam. A naplementét a vároromról tekintettük meg, majd pár szempillantás múlva a túloldalon felbukkant a telihold Napnak álcázva magát, ami akkora volt, amekkorát még sose láttam. Miután ránk sötétedett, és mi voltunk az egyetlen élő lelkek a szabadban Babsi az egyik toronyban majd az aréna közepén előadott egy meteor mutatványt égő labdákkal, ami annyira elképesztően a megfelelő helyen és időben történt, hogy beleborzongtam.

A lisszaboni kiruccanásról bővebben beszámolok majd, de most álomra hajtom fejem.