Para Hungria

Kozel 4 honapos kalandozas utan, temerdek emlekkel tarisznyamban hazaterek szeretett kis hazamba, es vegre nyakatokba borulhatok, bonyolult magyar mondtatokat fuzhetek, Turo Rudit es Mezeskalacsot ehetek, Erik Sumo koncertre mehetek, erthetem a kiirasok minden szavat, es elbeszelgethetek a nenikkel az utcan. Tisztazhatom az osszegabajodott szalakat eletemben, es nem banthatok meg senkit, mert jo szandekkal megyek.

Remelem, talalkozunk az elkovetkezo 2 hetben, mig magyar foldet taposok.

Ate logo! Adeus Portual!

Life time opportunity

Az európai forgatagba visszacseppenve végre időt szakíthatok a marokkói élmények szavakba öntésére. Ideje, mert félek az összes csoda, amit ott láttam elillan, és rájövök, hogy csak álom volt. Annyira sikerült lelassulnom az arab világban, hogy visszatérve Portugáliát igen rohanónak vélem, és most már túlteszek késésben a helyieken is.
Hol is kezdjem? Persze sikerült a portói ködben rám ragadt náthával és jó adag felhalmozott alvás deficittel útra kelnem. A lengyel pajtik pár nappal korábban érkeztek, és mint helybeli kötelességemnek éreztem a város illő bemutatását, és elszállásolásukat, ami mókásra sikerült, piciny lakunkban 9-en hajtottuk le fejünk. A 3 napos idegenvezetői szerepkör eléggé lefárasztott, nem gondoltam volna, hogy ez rajtam ragad a túra során, mivel szinte semmit sem tudtam az országról. Nagyon demokratikusra sikerült a trip, néha talán hiányzott is némi domináns vezér, de mindent sikerült frappánsan megoldani. Nagy segély volt 2 francia cimboránk jelenléte, akik révén nem vesztünk el a sok „Szevabiem” között, Darya, a török leányzó az iszlám világ rejtelmeiről adott némi felvilágosítást, Robert pedig sok tuti uti terv lehetőséggel állt elő. De be kell vallanom, így is nagyon spontánra sikerült a kiruccanás.
Az arab világ szele már a reptéren arcon csapott, amikor a taxisok raja hiénahordaként rontott ránk. Ez az erőszakosság belőlem bizalmatlanságot váltott ki, és a tanácstalan gruppunkat nagy nehezen elvonszoltam a buszmegállóig, ami persze egy fiktív fogalom Marrakeshben. Szóval a sztrádaszerű főúton leintettünk egy buszt, ami elröpített minket a főtérre, és megkezdődött a határtalan rácsodálkozás…

Marrakesh: menta tea, kebab, kígyó tánc, datolya hegyek, színpompás kelmék, koldusok, injekciós tűben henna, fullasztó szmog, hatalmas parkok óriás pálmákkal, rózsaliget, őrült kocsik, palota, szenny, pompa, mecset, naplemente, narancsos fények, dugi pia bolt, család a robogón, eltévedés, varázslat és ámítás, balga turistak, csontig tisztulás hamamban, végtelen alkudozás, balkonon szunnyadás, csoki, buszpályaudvar kajtatás…

Amikor a cél maga az út..., ezt még soha nem éreztem ennyire komolyan, mint mikor az Atlasz hófödte csúcsai között kacskaringózott buszunk a Szahara felé. Tudtam csodás helyen vagyok, és még csodásabbra érkezem, miközben a mellettem ülő anyuka épp szoptatta kicsinyét, vagy hányt a szerpentin lejtőin, engem tökéletes harmónia szállt meg.
10 óra buszút, 1 óra taxi (7személlyel) 1 óra extra várakozás, 1 óra dzsip zötykölődés után az éj közepén megérkeztünk a millió csillagos sivatagba…
Ámulat és bámulat, határtalan csillagfény, vendégszeretet, harira, kuszkusz, zene, homok, víz, mocsár, dobszó és gitár, tánc, móka, sátor, hideg, nagyon hideg, hold, vodka, Nap, meleg, dűnék, sí, homok, homok, homok, fehér, sárga, piros. Tevék, karaván, naplemente, tűz, sok móka, sötét, finomság, nóta, berber találós kérdések (nagyon fárasztóak), csillagok…

Erfut (nyomor), busz, Tinherir (ferfiemberek hada, ócska piac, 2,5Euros szállás, 0,5Eu-s gyros, hegyek, berber falu, sok kutyagolás, good price for you and for me, my friend!, busz lerobbanás, Ouarzazat, ejjeli Atlasz, Marrakesh, Madrid reptér(10 óra, soha többet nem iszom Vodkát és Kólát) Portó: a minha cidade bonita.... a minha casa optima

Portoi palackbol Szahara homokjaba

Ez most csak egy ropke eletjel, hogy visszatertem Afrika csodas foldjerol, kalandal, elettel, csecsebecsevel teli zsebekkel. Nehez a visszaszokas Europaba, persze nincs net, igy a reszletes beszamolot kesobbre halasztom.
Millio marokkoi csok nektek!

Ahol a szárazföld végződik és kezdődik a tenger

Mielőtt megpróbálkozom elmesélni mi is történt velem mostanában, le kell szögeznem, hogy a héten minden nap bementem a kórházba (8 ÓRÁRA!) és próbáltam nagyon kompetesnek tűnni.
Rájöttem, hogy a neonatológia az ideális hely számomra, ahol az újszölött porontyokkal pompásan megértjük egymást, semmilyen kommunikációs zavar nincsen, és nyugodtan csodálhatom édes szunyókálásukat, na persze egy csöppet irigykedve. Néha belekívánkozom egy inkubátorba.
Bizony óriási deficitem van alvás ügyileg, amit igyekszek ledolgozni mire Gergő jön, nehogy egy zombi várja a reptéren, mert még visszafordul. Szigorú bulizárlat.

Elmondhatom, hogy egy igazán hű portugál cimborára tettem szert. Aki kiragadva a pénteki macskajajból, elkocsikázott velem nagymamástul (mégpedig fehér kontyos) kutyástul (bodros fülű) a vidéki rezidenciájukra. Ezt nehéz szavakba öntenem, mert nem eléggé kifinomult a nyelvezetem egy portugál világutazó életművész és imádó mágnás (a nagypapa) kúriájának a lefestésére, ahol múzeumba illő bútorok, fegyverek, herkentyűk lakoznak a világ minden tájáról. Pl. a világ egyik első autómata lemezlejátszója csupa antik bakelittel, temérdek citrom, narancs (és nem tudom a nevét gyümölcs) fával a kertben, borosüveg alakúra nyírt bokrokkal...
Mindez a hegyek között egy eldugott faluban az ősz szívet gyönyörködtető színeivel, halvacsorával és nagy vendégszeretettel.
Elég gyakran érzem magam a Goriot apó egyik szereplőjének, aki egész nap koplalt, kuporgatott, hogy szép ruhára fussa, aztán elment egy pazar bálba, ahol dőzsölt és királykisasszonyként vigadott, aztán vissza a padlásszobába.
De azért kis vityillómban sikerült rendeznem egy sikeres vacsorát. Le a kalappal a rakott krumpli előtt, eddig nem hittem benne, de megkövetem (persze csak a fantázia szab határt a belepottyantott finomságoknak). Amolyan Szidisen, meghívtam 10 embert, úgy hogy még nem használtam ezt a konyhát, és nem csináltam soha rakott krumplit, és persze későn értem haza. De égi segítséggel igazán jól sikerült, és bevallom, gondolkodom a pályaváltáson, mint a jogásznő aki cukrásznak állt a nem jut az eszembe nevű filmben (ami pedig igen jó film!!!)
A magyar mondás portugál megfelelője: A Szívhez közelebb van a gyomor mint az agy.

Volt szerencsém részt venni egy eszement lengyel szülinapi buliban Vila Realban, majd stoppal elvergődni Babsival egy trance partiba nagyon messzire a világ végére (fim de mundo, ahogy az egyik sofőrünk mondta, aki 50 km kerülőt tett, csak hogy elvigyen minket a helyre, amiről mi sem tudtuk, hol van csak követtük a piros jelzést. Úgy éreztem, ő az, aki megérdemli a Sebestyén Márta cd-ét, amit a megfelelő pillanatra tartogattam.) A bulit sem vagyok képes szavakba önteni, brutal, legal, trilegal... 24 órás őrület egy csodás helyen csodás emberekkel, reggel 10-es didgeridu koncerttel, tolószékes hippy táncossal, Mózessel a mulatók között, kisgyerkőcökkel, kutyákkal, lovakkal és sok szeretettel.

Sütöttem palacsintát, mind megették.

Utaztam egy kocsiban, ami 220-al ment, nem vicc. Majd becsináltam, de a sofőr autóversenyző volt, szóval nem para, annyira, de ez is az a pillanat volt, amikor meg kellett magamat csípnem. Csak úgy mint ma, amikor surf leckét vettem. Biza, az óceán jeges vizében, na jó volt védőruha, hullám ugyan nem sok, de épp elég, hogy belássam, ez biza nem egyszerű móka. Márió, hallod, surf diák lettem, ugyan nagyon béna vagyok, de nem adom fel, legalább még egy kép nem készül, amin a hullámon lovaglok. Azért a fagyos küzdelem után sört a fövenyben jobban élveztem, de nem adom fel.

Na most szigorú relax, és holnap várnak a babák, holnapután meg Gergő babám.
Adeos amigos!

viva nova no Porto

Biza megint sikerült elhanyagolnom a számadást, olyannyira nem volt módom hasznalni kis baratom, a laptopom, hogy nehezen áll rá kezem az ekezetek hasznalatara.
Most új simpatico nappalimban üldögélek, és portugal komédiát nézek Andreval, újdonsült lakótarsammal. Ugyanis jelenthetem, sikerült lelécelni hyposzagú koleszomból, és egy baratságos kérót cuki áron leakasztani. 2 portugal fickóval lakom együtt, nagyon arik, mérnöknek tanulnak, és szerencsére csak annyira tudnak angolul, hogy ne vesszünk össze a wc használaton, és ők az egyedüliek, akik értik a portugal gagyogasom, entao estao muito feliz. Remélem, minden oksa lesz velük, és nagy vacsorakat fogunk itt csapni, a lecsó már ízlett nekik, de tökélyre fogom fejleszteni főzőtudományom.
Hogy mik történtek az elröppent időkben?
Kedves bolondos kis családom kiröppent hozzám a messzi idegenbe, és egy felejthetetlen élménydús hetet tudhatunk magunk mögött. Lábaink előtt hevert Lisszabon összes vizével és házával együtt, minden nap halat és egyéb tengeri herkentyűt lakomáztunk, busz röppent velünk pompás terek között, és Andy Warhol képek mosolyogtak ránk a modern képtár faláról.
Igaz hiányoltam a happy homless életformát, de hát a végletek közötti ingadozás a hobbym itt.
Minden nehézséget leküzve kocsit béreltünk, és úgy hódítottuk meg Portugália csodás tájait.
Legemlítésre méltóbb Cabo de Roca varázslatos helye, Európa legnyugatibb pontja, mely önmagában csak egy frázis,de ott időzve, megcsapja az embert az óceán messziről jövő szele, mely oly erős, hogy érezni rajta a Golf áramlat hidegét, és azt várja az ember, hogy átfúj pár hamburgert Amerikából. A sziklák, a végtelen víz, és szél együtt a határtalanságba repítette a parányi embert.
Portoba hazatérve, és családom szép szemével nézve városkám egyre szebb és elragadóbb, kedves szívemnek minden háza és utcája.
Zajlik itt az élet, nincs ok panaszra. Tegnap 2 szülinapi partiba is sikerült elkeverednem, az első kifejezetten élvezetes volt, portugál cimboráimmal, kiapadhatatlan bor forrásokkal, antik csocsóasztallal. Az összes portugál tud gitározni, vagy minimum dobolni valamin.
Majd átcsöppentünk Rui házikójába,ami a legpöpecebb kérő, amiben mostanság megfordultam. Egy gigantikus villa, a nappaliban grillsötőkandallóval,, amihez ezüstözött szagelszívó tartozik. Persze én voltam az egyetlen nem portugál, és aki abszolút nem ismert senkit a helyiek közül, így iszogatásba (ilyen ínycsiklandozó sangriát még nem pipáltam) és eszegetésbe menekültem.
Hajnali 4-kor felszolgálták a tömérdek csigát és rákot... Azért nagyon aranyosak is voltak a házigazdák, egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy nincs több ötlet a pénzköltésre, meg általánosságban állíthatom igen barátságos népség ez a portugál.
Aki nem hiszi járjon utána.
Most megpróbálok még ma nyugovóra térni, belátva, hogy a helyzet hű tökrözésére és az élmények pontos leképezésére semmi esély. Boa noite!

Lost in translation (or trainstation)

Igen vegyes hetet tudhatok magam mögött, az érzelmi, hangulati és minden egyéb hullámzás jellemezte. Az extatikus viháncolás és az ágyból való felkelési képtelenségig fajuló depresszió kelepcéje között ugrándoztam. Új cél: balance. Ha itteni létezésem során meg tudom teremteni, akkor mindenkor.
Van internetem! A szobámban! Ez itt nagy szó. Csak egy brazil hacker kellett hozzá. Kihasználva az alkalmat, ma lázas keresést hajtottunk végre Aniaval a hálón az ideális lakhely felderítésére, portugál tudásunkat latba vetve, mivel a tegnapi eset az utolsó csepp volt a pohárban. Pár cimborám meglátogatott, így a hétvége bearanyozódott Portoban. Babsi a szobámban aludt a rezidencián, mert a szobatársam elutazott, a hétvégén nem is volt baj, simán beengedték, de a tegnapi fafejű portás eltessékelte éjjel 2-kor, így az éjjelt a városban töltöttük egy parkban majd a városban kószálva, (h.h.) igen mókás és emlékezetes éjj volt, az egyik legjobb Portoban, de a mai nap kissé nehézkes volt a kórházi és egyéb hercehurcák végett. Szóval Isten segedelmével remélem ráakadok a peqeninho quartomra.
Megvan a portoi west balkan (de még annál is frappánsabb): Contragirart, végre igazán nekem való muzsika, bűbájos emberek, és egyszerűen nem lehet ott hagyni pirkadat előtt, csak ropni és ropni.
Csakúgy mint a Maos habitos estetében (Rossz szokás), ahol megtaláltam a kedvenc portugál bandám: Olive tree. Didgeridu (biztos nem így kell írni), plusz két extatikus dobos: transz, mámor, lüktetés mely rázza a testet, és a katarzis nem marad el, már igen hiányzott a valódi belevaló koncert élmény. Majd caipirinha (remek brazil nedű), reagge music, la vida loca, gyönyörű lányok és fiúk, kiállítás a labirintus szobákban, és dancar. dancar, dancar.
Na most ezeket tartottam megemlítendőnek, de rengeteg dolog bennem ragadt, csak most nem jön ki, meg igen aludni kéne végre. De nem csak játék és móka itt az élet, sok küzdelem és tapasztalás, aklimatizáció és deszegregáció. Minderről next time. Buo noite!

happy homeless

A hétvége spiritualitásban és extrémitasban bővelkedett. Pénteken az egész napos kórházi lébecolás által kiszipolyozottan szálltam vonatra Fatima felé, ahova 10 órakor meg is érkeztem, illetve egész pontosan Caxaisba, ami mint utólag kiderült 20 km-re volt Fatimától. Már épp azon csüggedtem, hogy is repülök át célomhoz, mikor megjelent Robert kocsija, lengyel cimboráimmal, akik meglepetésként kijöttek elém, tudván a vonat turpisságát, már ezen is annyira meghatódtam, hát még mikor a főtéren az óriás kápolna előtt találkoztam a többiekkel. Az évorai csapat összetartása jelenti számomra a biztonságot és familiaritást Portugália mezején. A kiruccanás apropója Szűz Mária megjelenésének 90 éves évfordulója volt, ennek keretében óriási ünnepségsorozat zajlott a városban. Péntek éjjel eléggé át tudtam magam adni a misztikumnak, és lenyűgözött a sok zarándok végtelennek tűnő hite, a hatalmas placcon elterülő gyertyaáradat látványa és a Mária énekek csengése középkori misztériumot teremtett. Nem sejtve milyen időt hoz a hétvége, egy csöpp táskával indultam útnak, úgyhogy elkeltek a baráti ruhadarabok, és a tábortűz, ami körül borúűző borocska mellett megosztottuk az új városok kelepcéit és vigasságait egymással. Úgy adódott, hogy az éjjelt egy kocsiban töltöttem, ketted magammal, fél óránként arra ébredve, hogy kitörőfélben van valamely tagom, és egy nagy vigyorral realizáltam, hol vagyok. A másnap az éjszaka tükrében érdekesen alakult, a hömpölygő emberáradat elviseléséhez kellett egy jó adag alázat. A mosdóban elkelt a fohász, mert egy irdatlan dugóba keveredtem, és a wc-re igyekvő beteg idős nénik életveszélyesek tudnak lenni. A tömeg és a giccses plasztik Jézusokat árusító trafikok kavalkádja nehezítette a csoda átélését, de azért tűzbe dobtam egy fejet, amit az utcán találtam. A gyógyulás érdekében egy nagy tűzbe kell hajítani a zarándokoknak a beteg testrészt szimbolizáló viaszöntvényt. Elég mókásak voltak a röpülő vesék, lábak és mellek, nem beszélve az égő gyermekekről és a sok beazonosíthatatlan szervről, ha ezt a pontatlanságot Szentágotai látná… Amúgy a bazilika és a sanktuario lenyűgöző, de egy hétköznapi látogatás során talán könnyebb szemet hunyni a turisztikai túlkapásokon.
Egy csövezős ebéd elköltése után Nazaré felé vettük az irányt, ki stoppal, ki busszal, én meg mivel az éjjel nagyon összemelegedtem vele, az autóval. Az óceán partján találkoztunk a többi odavetődött cimborával, és közösen hagytuk magunkat lenyűgöződni a tömérdek víz, hullám és lemenő nap szivtelítő látványával. Én annyira odaragadtam, hogy míg a többiek burzsuj módon egy olcsó apartmanban töltötték az éjjelt, én Babsival és Elával egy kétszemélyes sátorban aludtam, illetve hallgattam az óceán morajlását a part fövenyén. Reggel a víztükörről szemembe csillanó napsugár ébresztett, és a hasogató fejfájás (az a megsemmisítő fajta), de akár hiszitek, akár nem, egy mártózás az óceánban tovaröpítette.
Nem reméltem volna, hogy október közepén fürödhetek az Atlanti-óceánban. De égieknek hála megadatott. Senki sem számított erre, így miután beteltem a gigantikus hullámok szemlélésével az óriás sziklák egyikéről, és kiérveztem, az arcomba csapódó vízpermet üdeségét, és már amúgy is csurom víz voltam, a vízbe vetettem magam. Nem tudván ellenállni a csábításnak, alsóneműben lubickoltunk a fagyos vízben. Ilyennek képzelem a heroint, biztos voltam benne, hogy nem jövök ki élve, Atyám, ekkora hullámokat, még nem pipáltam testközelből. Leírhatatlan, csak úgy dobálja a testet, érzed ő az úr, és te csak egy hangya vagy, akivel játszik, a fövenyhez vág, aztán visszaszippant, és te csak arra tudsz ügyelni, hogy ne veszítsd el a bugyid. Felkap, mélybe nyom, lent tart, aztán megkegyelmez. Csodálatos. Szóval adrenalinnal és endorfinnal töltekezve hagytam el Nazarét, és a tengeri energiával véremben, stoppolásra adtuk a fejünk Joannaval és Greggel, akik Aveiroba igyekezetek, ami útba esik Porto felé. Bár meglepően gyorsan felkaptak bennünk, kicsit hosszúra sikerült az út, pl. azért mert az egyik sofőr még meg is vendégelt minket egy bárban, a portugál barátságosság eme téren is virágzik.
Szóval mámorral töltekezve pergetem a napokat Portoban, ami el is kél, mert az élet organizálás nagy erőket igényel itt. Az éjjeli mulatság-reggeli kórházba menés dolgot szinergizálnom kell még, mert ma elég kótyagos voltam. De most irány a brazil est (a kolesz egyetlen vigasza), ahol megpróbálom a dél-amerikai kultúrát magamba szippantani, dobostul, harmonikástul, caipirinhastul.

De Evora para Porto

Mint azt a nagy intervallo is mutatja bonyolult idoket eltem meg, es nem volt zokkenomentes a varosvaltas.
A napfenyes csudalelkes Evorat konnyek kozott hagytam el egy masnapos reggelen, es hunyorogva vegyes erzelmekkel tele erkeztem Portoba, ahol nem mondhatnam, hogy tart karokkal vartak, sot a koleszban, ahol elvileg volt szallasom azt sem tudtak, mit keresek ott, de par portugalul lefolytatott telefoncsevely utan azt montak, esta bem, maradhatsz, amit azota is banok, mert ez a legsterilebb legelszeparaltabb lakosztaly a borton utan. szoval most intenziv lakaskeresebe kezdek, es a legbajosabb, legcsempesebb lakot szandekozom megtalalni persze a legjutanyosabban...
Az elso het nagy racsodlalkozasokkal telt eme varos pompazatossagara, a kodbol hol egy csodaszep torony, hol egy monumentalis templom bukkant elo. Aztan gyorsan elobujt a Nap, es lemenofelben pompas fenyjatekba kezdett a Douro felett, a borszallito barkak vitorlain lovagolva es a hidak pillerein ugrandozva. Az odon macskakoves kacskaringos sikatorokon egyedul, neha bodult diakokkal bojongtam, de gyakran eltevedve amultam bamultam a ramkacsinto edes hazikokat es buja parkokat. A portugal ugyintezes nehezsegeirol es hogy mennyre elveszettnek ereztem magam inkabb nem beszelek, de most mar pozitiv lelkesedessel allok a kihivasok ele. Mert bizony boven akadnak. Masodik hetemet toltom a korhazban, ami a vilag legrondabb epulete, en szinte elkepzelhetetlennek tartom a felepulest egy ilyen helyen, de azert jol mennek a dolgok. Fejem portugal hablattyal es gyermeksirassal tele, gyakran nem tudom, hogy epp angolul avagy mas nyelven szoltak hozzam, es eppen a mosoly vagy a szomoru tekintet illik a szituaciohoz, szoval a nagy koncentralasban, hogy ne tunjek teljesen felnotasnak szornyen lefaradok, amit az tetez, hogy a mulatsagok ejfelkor kezdodnek errefele.
Hogy az oromtelibb esemenyekrol is irjak, voltam hajokazni a Duoron, es a borgyarbam lattam 1000 tonnas boroshordot, amit meg is izleletem, es a folyo tulpartja borospincekkel tele, egy varos, ahol nem csinalnak mast csak bort: Villa Nova Gaia, muito gusto.
Az eresmusos elmenyek eleg infantilisek, mint a kocsmakorut, amely soran 9 kocsmaban itattak velunk szornyobbnel szurnyobb lottyoket, mire a portoi borhoz ertunk, mar alig alltam a labamon, de a tobbiek szerint, mivel magyar vagyok, muszaj innom...
Voltam egy aranyos hazban litvan vacsoran, es egy olasz hazibuliban, ahol en voltam az egyetlen aki nem digo es nem tudott olaszul, de azert elenekeletem a Happy birthdayt magyarul, ami ha jol tudom, nem all masbol, mint "Boldog szulinapot!" negyszer elmondva, (ha van benne valami mas is, kerlek osszatok meg velem) de azert nagy sikerem volt.
A legszebb napom itt az oceannal toltottem, ami elerheto kozel van, visszafele vegig setaltam a 3 km hosszu parton majd a folyo menten a rezidenciamig. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a rengeteg viz ennyire pozitiv, eletvidamito hatassal lehet az emberre, es hogy nem lehet megunni a vegtelen bamulasat.
Szoval meg mindig birkozom a varos befogadasaval, es bar jopar embert megismertem, a melyebb kapcsolatok kialakitasan faradozom, es a nekem tetszo eletvitel megformalasan uj varoskambam.
Mara ennyit kutyafuttaban, mert zar a konyvtar. De mindenkepp fogok irni a mostani fenomenalis hetvegemrol, amit evorai cimboraimmal toltottem, es igen homeless vagabondra sikerult.
Igen olellek mindeteket, es irjatok, mert emotional problem-em van. Beijinhos! CD

A lisszaboni mojitonak nincs párja

Nohát Lisszabon vonzerejét megtriplázta kedves hazai cimboráim ott tartózkodása. Így hát vasárnap korán útra keltem a fővárosba. Márióék egy hét alatt kiismerték a város fortélyait, és rögtön elkalandoztak velem Cascaisba az óceán partjára. Ehhez most nem is fűzök kommentárt, a nagy víz moralylása, a föveny és a 3 lökött magyar fickó kacagtatása szívembe vésődött. Persze nem tudtam ellenállni az óceán hívásának, és a rettentő fagyossága ellenére is nagyot mártóztam benne, de még a mostani krákogás mellett sem bánom.
Majdnem eljutottam portugál focimeccsre, de igazából el is jutottam. A srácoknak megvolt a jegye a bajnoki mérkőzésre, és bár pontosan nem tudták mikor kezdődik, de sikerült elkésni (remélem Keve törleszti a sok sört Peznek), és már csak 25 Euros jegy volt. Mivel még nem is hallottam a csapatról, aminek drukkolni akartam (Setubal), lemondtam róla, és beértem a stadion bárjában való sörözgetéssel. Meglepődtem a portugál meccsnézési szokáson, miszerint mindneki feszült figyelemmel, de egy hang nélkül szemléli az eseményeket, és a gólt is csak egy kis felhördülés kísérte. Akkor hangzott el pár olé, amikor 1-1-nél a Sporting belőte a 11-t, de amúgy én lettem volna a leghangosabb, ha nem én vagyok az egyetlen aki a Setubalnak drukkol.
Márióék persze meggyőztek, hogy bent más volt a helyzet, a tombolás a tetőfokára hágott, és mindig ők indították a hullámot:)
Bairo alto a mulatozás kánaánja, egy utca tele bárokkal, vasárnap lévén épp jutott hely számunkra, de amúgy meg sem lehet moccanni a lebujokban. Kevét Teresa, a 40 év körüli portugál kokainos rózsaszál megtanította szalszázni, Márió meg elsajátította a rumba alapjait, így hasznos napot magunk mögött tudva tértünk nyugovóra Miguel lakásába. Mint utólag kiderült, mindnyájunknak ugyanaz ugrott be a kéró láttán, miszerint Migi a Portugál Pszihó Patric Beatmenje, egy totál steril iszonyat drága lakban megagiga plazmatévével és rengeteg Xanaxal a fürdőjében.
A hétfő utrabrutál békében és rácsodálkozásokkal tűzdelten telt a napfényes varázslatos Lisszabonban, persze ehhez kellett, hogy Márióval a Tejo partján a lemenő Nap fényében táncoljunk az Amorf ördögök remekére A cicis számra, a Mammas grandes országának örömére.
Balkon, leander, édes villamos, macskakő hátán lakkcipő, illatos szellő, Sagres nedű, víz, fény, vár, Nap, víz, víz, víz..... álom.

Óriási önmegtartóztatást tanúsítva most kivontam magam az out goingból, de ez még így is nehéz volt, hogy majdnem kiköpöm a tüdőm, és ha lenne lázmérőm, tudnám, hogy nagyon lázas vagyok, de így csak sejtem. Persze épp az az érzésem van, hogyha éjjel elpatkolnék, akkor boldogan halok meg. Így is este 1 van, és az elvonókúrám ellenére elég pityókás vagyok, de ma volt Daria szülinapja, így reprezentálnom kellett, és elragadott a hév, annyira megható volt, amint mindenféle nemzet szülötte kántálta a Happy birthdayt a saját nyelvén, és az asztalok roskadoztak a nyamnyam boroktól. Ma igazán élményekkel telített napban volt részem, kezdve a megmérettetéssel, melyen felmérték a portugál tudásom. Szerencsére a szervezők sejtették, hogy nem állunk a helyzet magaslatán, így a szótár használata mellett a könyvet is igénybe lehetett venni, de még így sem vagyok meggyőződve, hogy sikerrel jártam. Az utsó feladat, az volt, hogy írjak valamit a nemzeti ünnepemről, és majdnem beleírtam, hogy ez most nálunk elég gázos, és hogy kb. félnek a következőtől, de mivel ez nyelvtanilag nehezen volt megoldható számomra, meg nem akartam rossz fényt vetni kis hazámra, azt írtam, hogy a miniszterelnök beszédet mond a forradalom nagyságáról és a szabadságról…

A nagy feszültég után az ódon kastély udvarán felhörpintettünk némi nedűd (én persze teát), majd kis csapatunk útra kelt Monseraz felé. A spanyol határ szomszédságában fekszik egy pompázatos tóvidék, totál elhagyatva, mi voltunk a vízi világ egyetlen megbolygatói. A báránykákkal együtt fürdőztünk a kopár hegyek között, elég kontrasztos volt az óceáni turista áradat után. Eztán besomfordáltunk Monseraz kis falujába, ahol megakadt az idő a XIX. században, a 90 lakosú településen a hófehér házakon, macskakövön és színpompás virágokon kívül egy roskadozó templom és egy bikaviadaloknak helyet adó vár van. Elvarázsolódtam. A naplementét a vároromról tekintettük meg, majd pár szempillantás múlva a túloldalon felbukkant a telihold Napnak álcázva magát, ami akkora volt, amekkorát még sose láttam. Miután ránk sötétedett, és mi voltunk az egyetlen élő lelkek a szabadban Babsi az egyik toronyban majd az aréna közepén előadott egy meteor mutatványt égő labdákkal, ami annyira elképesztően a megfelelő helyen és időben történt, hogy beleborzongtam.

A lisszaboni kiruccanásról bővebben beszámolok majd, de most álomra hajtom fejem.

Rántott hús és csiga

Most pedig egy nagy adag öndelejezés következik. Tegnap egy számomra új frenetikus élményben volt részem. Mivel az előadásom jól sikerült, és nem sültem bele a portugál hablatyolásba igen megkönnyebbült állapotba kerültem, és tettem egy elhamarkodott kijelentést, miszerint egyedül fogok összedobni egy vacsit az egész bagázsnak.
Már az alapanyagok hazacipelésekor is majdnem megszakadtam, majd a konyhában töltött 3 óra alatt kétszer is meggyulladt az olaj, szóval véres verejték és halálfélelem közepette készült el a rántott hús és egyéb nyalánkságok 25 ember számára. De az érzés, leírhatatlan, amint láttam a sok népet az én főztömön nyámnyogni, és a kielégültség kiült az arcukra. Többen is azt nyilatkozták, hogy mintha az anyukájuk főztét ették volna (a rántott húst minden náció a saját nemzeti ételének könyveli el), és sokan megkérték a kezem. Annyira boldog lettem, hogy még enni is elfelejtettem, aztán mindenki annyira mámoros hangulatba került, hogy az egész éjszakát átdorbézoltuk.
Ma Robert kocsijával útrakeltünk, hogy meglátogassuk a 7000 éves köveket Évora közelében, tiszta Stone Hange, csak régebbi, és fel lehet mászni a sziklákra. Azt bírom a portugálokban, hogy van egy rakás gyönyörű dolguk, és nem verik túl nagy dobra, nem adják el a lelküket még több túristáért. Ha ezek az őskori kövek mondjuk Amerikában vannak, biztos a világ közepének kiáltják ki, itt meg ugrándozni lehet rajtuk.
Annyira tele volt a hely energiával, hogy a totál lemerült fényképezőgépem fullra töltődött, mire eljöttünk, tényleg.
Hazafelé jövet annyira túlcsorduló volt a jókedvem, hogy késznek éreztem magam egy jó kis csiga vacsorára, így beugrottunk a helyi csárdába bekapni pár puhatestűt.
Amikor kihozta a pincér a cuccot, totál azt hittem még élnek, csak megmutatja őket, hogy jól meggondoljuk a dolgot, de nem, készen álltak a fogyasztásra. És amennyire gusztustalan volt egyúttal annyira ínycsiklandozó is... Az összes helybéli papóca, aki ott iszogatott,, rajtunk mulatott, mert azt sem tudtuk hogy lássunk hozzá, de most már ki vagyok okítva csigaevési etikettből.
Most azzal a gondolattal térek nyugovóra, hogy holnap irány Lisszabon és az óceán.... Adios!

láblógatás, hassüttetés

Olálá hazámfiai!

A napok peregnek itt mint a záporeső, mire befészkeli magát az ember az új városkába, és tudja hol a legfinomabb a galao, már szinte el is röppen a hónap.
Már most nosztalgiával gondolok az itt töltött meghitt napokra, amelyek a maguk megszokott rendje és módja szerint elég élvezetesen telnek. Nehéz szavakba önteni, mert nem holmi világfelforgató élményáradatban van részem, hanem csupán az össznemzeti világbéke érzése járja át lelkem miden itt töltött pillanatban. Nem tudom, hogy győzik, de az emberek itt folyton mosolyognak, így hát mosolygok én is.
Most nagy feladat előtt állok, és persze magamhoz híven még nem fogtam hozzá, holnap elő kell rukkolnom egy 10 perces előadással portugál nyelven....
Node hosszú az éjjel, és sok itt a segítőkész lélek, és ma legalább megfelelő alibim van, hogy ne rugjak ki a hámból.
Amúgy folytatom a naplopást és lókötést.

Sok ölelés néktek

Olá!
Nagy vacilálás után úgy döntöttem a hétvégét Évorában töltöm, és töltekezek. A pénteki nap elvárásaimnak megfelelően alakult, miszerint ellenállva a kísértéseknek 3 órát a csodás könyvtárban töltöttem, de az idő fele az ablakon való kibámulással telt el, úgyanis egy római kori templomra néz. Az elmélyült nyelvtanulásnak az esti tequila party vetett véget... 3 üveg szesz és 15 citrom fogyott el, most már ez az ital is tilalmi listára került nálam. A mai nap a nem létező emlékek felelevenítésével kezdődött délután 4-kor, a képek láttán megrökönyödve hahotáztunk.

A konyhatündéri tevékenységem a fellegekbe magasodott, szociális énem előtört a semmiből, és kitaláltam minden nap legyen egy közös vacsora, amit egy nemzett szülöttei dobnak össze a hazai ízekből. Persze nem gondoltam bele, hogy én egyszál magam vagyok, de Babsival szövetkezve mennyei vacsorát kanyarítottunk 20 főnek. Ma a franciák tettek ki magukért, és megtudtam, hogy a paprikás csirke egyben cseh nemzeti eledel is. A török, lengyel, német specialítások most világháborút vívnak pocimban, rám fér egy kis béke.

Szóval amiről már rég szót akartam ejteni, az az óceánparton töltött hétvége volt. Hírtelen fellángolásból úgy döntöttünk délnek vesszük az irányt, és Lagosban lyukadtunk ki.
Most próbálom felidézni az eseményeket, de csak abban vagyok biztos, hogy rengeteget lubickoltam az óceánban, ami felért egy havi wellness kúrával és töménytelen ráncfelvarrással. Amire valószínűleg szükségem is volt, mert ez a túristaváros a bulizás fellegvára.
Az amúgy elég súlyos italárakat úgy sikerült megkerülnöm, hogy végre találkoztam egy magyarral, aki csapos volt egy bárban, na félig kanadai, de annyira tudott magyarul, hogy megörüljön nekem, és jól leitasson. A pirkadat egy étterem asztalánál talált rám, ahol egy francia, olasz, cseh, török reggelit fogyasztottunk el az összekunyerált falatokból, miközben egy idióta skót pasi nyomta a rizsát, amiből egy szót sem értettünk, és a teraszról svéd gengszterek röhögtek rajtunk. Aztán sokat fürödtem, és összealkudtam egy hajókázást, igaz csak egy rozoga gőzösön, de felért egy titanikkal.

Na ez a bloglétrehozásannyira kimerített, hogy nem maradt időm a hétvégi kiruccanásról beszámolni. Most mennem kell bort venni, azt esti török vacsorához... Mivel holnap csak délután lesz nyelvóra, ez egyenes út az esti hosszas dorbézoláshoz. Adios!

Interno

Bom dia amigos!

Sikerült addig eljutnom az internet labirintusában, hogy lett egy blogom, biza.
Ide fogok szösszeneteket penderíteni itteni kis élményeimről, persze ne aggódjatok, a teljesség igénye nélkül. Ezzel nem a személyes kommunikációt akarom veletek leredukálni, csupán a technika nyújtotta lehetőségekkel élve a számítógépteremben töltött időt minimalizálni, hogy több kalandozásra legyen módom.
Hát szóval olvassátok szeretettel, és ne kíméljetek a kommentárokkal!
Muito beijos!