Ahol a szárazföld végződik és kezdődik a tenger

Mielőtt megpróbálkozom elmesélni mi is történt velem mostanában, le kell szögeznem, hogy a héten minden nap bementem a kórházba (8 ÓRÁRA!) és próbáltam nagyon kompetesnek tűnni.
Rájöttem, hogy a neonatológia az ideális hely számomra, ahol az újszölött porontyokkal pompásan megértjük egymást, semmilyen kommunikációs zavar nincsen, és nyugodtan csodálhatom édes szunyókálásukat, na persze egy csöppet irigykedve. Néha belekívánkozom egy inkubátorba.
Bizony óriási deficitem van alvás ügyileg, amit igyekszek ledolgozni mire Gergő jön, nehogy egy zombi várja a reptéren, mert még visszafordul. Szigorú bulizárlat.

Elmondhatom, hogy egy igazán hű portugál cimborára tettem szert. Aki kiragadva a pénteki macskajajból, elkocsikázott velem nagymamástul (mégpedig fehér kontyos) kutyástul (bodros fülű) a vidéki rezidenciájukra. Ezt nehéz szavakba öntenem, mert nem eléggé kifinomult a nyelvezetem egy portugál világutazó életművész és imádó mágnás (a nagypapa) kúriájának a lefestésére, ahol múzeumba illő bútorok, fegyverek, herkentyűk lakoznak a világ minden tájáról. Pl. a világ egyik első autómata lemezlejátszója csupa antik bakelittel, temérdek citrom, narancs (és nem tudom a nevét gyümölcs) fával a kertben, borosüveg alakúra nyírt bokrokkal...
Mindez a hegyek között egy eldugott faluban az ősz szívet gyönyörködtető színeivel, halvacsorával és nagy vendégszeretettel.
Elég gyakran érzem magam a Goriot apó egyik szereplőjének, aki egész nap koplalt, kuporgatott, hogy szép ruhára fussa, aztán elment egy pazar bálba, ahol dőzsölt és királykisasszonyként vigadott, aztán vissza a padlásszobába.
De azért kis vityillómban sikerült rendeznem egy sikeres vacsorát. Le a kalappal a rakott krumpli előtt, eddig nem hittem benne, de megkövetem (persze csak a fantázia szab határt a belepottyantott finomságoknak). Amolyan Szidisen, meghívtam 10 embert, úgy hogy még nem használtam ezt a konyhát, és nem csináltam soha rakott krumplit, és persze későn értem haza. De égi segítséggel igazán jól sikerült, és bevallom, gondolkodom a pályaváltáson, mint a jogásznő aki cukrásznak állt a nem jut az eszembe nevű filmben (ami pedig igen jó film!!!)
A magyar mondás portugál megfelelője: A Szívhez közelebb van a gyomor mint az agy.

Volt szerencsém részt venni egy eszement lengyel szülinapi buliban Vila Realban, majd stoppal elvergődni Babsival egy trance partiba nagyon messzire a világ végére (fim de mundo, ahogy az egyik sofőrünk mondta, aki 50 km kerülőt tett, csak hogy elvigyen minket a helyre, amiről mi sem tudtuk, hol van csak követtük a piros jelzést. Úgy éreztem, ő az, aki megérdemli a Sebestyén Márta cd-ét, amit a megfelelő pillanatra tartogattam.) A bulit sem vagyok képes szavakba önteni, brutal, legal, trilegal... 24 órás őrület egy csodás helyen csodás emberekkel, reggel 10-es didgeridu koncerttel, tolószékes hippy táncossal, Mózessel a mulatók között, kisgyerkőcökkel, kutyákkal, lovakkal és sok szeretettel.

Sütöttem palacsintát, mind megették.

Utaztam egy kocsiban, ami 220-al ment, nem vicc. Majd becsináltam, de a sofőr autóversenyző volt, szóval nem para, annyira, de ez is az a pillanat volt, amikor meg kellett magamat csípnem. Csak úgy mint ma, amikor surf leckét vettem. Biza, az óceán jeges vizében, na jó volt védőruha, hullám ugyan nem sok, de épp elég, hogy belássam, ez biza nem egyszerű móka. Márió, hallod, surf diák lettem, ugyan nagyon béna vagyok, de nem adom fel, legalább még egy kép nem készül, amin a hullámon lovaglok. Azért a fagyos küzdelem után sört a fövenyben jobban élveztem, de nem adom fel.

Na most szigorú relax, és holnap várnak a babák, holnapután meg Gergő babám.
Adeos amigos!