Lost in translation (or trainstation)

Igen vegyes hetet tudhatok magam mögött, az érzelmi, hangulati és minden egyéb hullámzás jellemezte. Az extatikus viháncolás és az ágyból való felkelési képtelenségig fajuló depresszió kelepcéje között ugrándoztam. Új cél: balance. Ha itteni létezésem során meg tudom teremteni, akkor mindenkor.
Van internetem! A szobámban! Ez itt nagy szó. Csak egy brazil hacker kellett hozzá. Kihasználva az alkalmat, ma lázas keresést hajtottunk végre Aniaval a hálón az ideális lakhely felderítésére, portugál tudásunkat latba vetve, mivel a tegnapi eset az utolsó csepp volt a pohárban. Pár cimborám meglátogatott, így a hétvége bearanyozódott Portoban. Babsi a szobámban aludt a rezidencián, mert a szobatársam elutazott, a hétvégén nem is volt baj, simán beengedték, de a tegnapi fafejű portás eltessékelte éjjel 2-kor, így az éjjelt a városban töltöttük egy parkban majd a városban kószálva, (h.h.) igen mókás és emlékezetes éjj volt, az egyik legjobb Portoban, de a mai nap kissé nehézkes volt a kórházi és egyéb hercehurcák végett. Szóval Isten segedelmével remélem ráakadok a peqeninho quartomra.
Megvan a portoi west balkan (de még annál is frappánsabb): Contragirart, végre igazán nekem való muzsika, bűbájos emberek, és egyszerűen nem lehet ott hagyni pirkadat előtt, csak ropni és ropni.
Csakúgy mint a Maos habitos estetében (Rossz szokás), ahol megtaláltam a kedvenc portugál bandám: Olive tree. Didgeridu (biztos nem így kell írni), plusz két extatikus dobos: transz, mámor, lüktetés mely rázza a testet, és a katarzis nem marad el, már igen hiányzott a valódi belevaló koncert élmény. Majd caipirinha (remek brazil nedű), reagge music, la vida loca, gyönyörű lányok és fiúk, kiállítás a labirintus szobákban, és dancar. dancar, dancar.
Na most ezeket tartottam megemlítendőnek, de rengeteg dolog bennem ragadt, csak most nem jön ki, meg igen aludni kéne végre. De nem csak játék és móka itt az élet, sok küzdelem és tapasztalás, aklimatizáció és deszegregáció. Minderről next time. Buo noite!

happy homeless

A hétvége spiritualitásban és extrémitasban bővelkedett. Pénteken az egész napos kórházi lébecolás által kiszipolyozottan szálltam vonatra Fatima felé, ahova 10 órakor meg is érkeztem, illetve egész pontosan Caxaisba, ami mint utólag kiderült 20 km-re volt Fatimától. Már épp azon csüggedtem, hogy is repülök át célomhoz, mikor megjelent Robert kocsija, lengyel cimboráimmal, akik meglepetésként kijöttek elém, tudván a vonat turpisságát, már ezen is annyira meghatódtam, hát még mikor a főtéren az óriás kápolna előtt találkoztam a többiekkel. Az évorai csapat összetartása jelenti számomra a biztonságot és familiaritást Portugália mezején. A kiruccanás apropója Szűz Mária megjelenésének 90 éves évfordulója volt, ennek keretében óriási ünnepségsorozat zajlott a városban. Péntek éjjel eléggé át tudtam magam adni a misztikumnak, és lenyűgözött a sok zarándok végtelennek tűnő hite, a hatalmas placcon elterülő gyertyaáradat látványa és a Mária énekek csengése középkori misztériumot teremtett. Nem sejtve milyen időt hoz a hétvége, egy csöpp táskával indultam útnak, úgyhogy elkeltek a baráti ruhadarabok, és a tábortűz, ami körül borúűző borocska mellett megosztottuk az új városok kelepcéit és vigasságait egymással. Úgy adódott, hogy az éjjelt egy kocsiban töltöttem, ketted magammal, fél óránként arra ébredve, hogy kitörőfélben van valamely tagom, és egy nagy vigyorral realizáltam, hol vagyok. A másnap az éjszaka tükrében érdekesen alakult, a hömpölygő emberáradat elviseléséhez kellett egy jó adag alázat. A mosdóban elkelt a fohász, mert egy irdatlan dugóba keveredtem, és a wc-re igyekvő beteg idős nénik életveszélyesek tudnak lenni. A tömeg és a giccses plasztik Jézusokat árusító trafikok kavalkádja nehezítette a csoda átélését, de azért tűzbe dobtam egy fejet, amit az utcán találtam. A gyógyulás érdekében egy nagy tűzbe kell hajítani a zarándokoknak a beteg testrészt szimbolizáló viaszöntvényt. Elég mókásak voltak a röpülő vesék, lábak és mellek, nem beszélve az égő gyermekekről és a sok beazonosíthatatlan szervről, ha ezt a pontatlanságot Szentágotai látná… Amúgy a bazilika és a sanktuario lenyűgöző, de egy hétköznapi látogatás során talán könnyebb szemet hunyni a turisztikai túlkapásokon.
Egy csövezős ebéd elköltése után Nazaré felé vettük az irányt, ki stoppal, ki busszal, én meg mivel az éjjel nagyon összemelegedtem vele, az autóval. Az óceán partján találkoztunk a többi odavetődött cimborával, és közösen hagytuk magunkat lenyűgöződni a tömérdek víz, hullám és lemenő nap szivtelítő látványával. Én annyira odaragadtam, hogy míg a többiek burzsuj módon egy olcsó apartmanban töltötték az éjjelt, én Babsival és Elával egy kétszemélyes sátorban aludtam, illetve hallgattam az óceán morajlását a part fövenyén. Reggel a víztükörről szemembe csillanó napsugár ébresztett, és a hasogató fejfájás (az a megsemmisítő fajta), de akár hiszitek, akár nem, egy mártózás az óceánban tovaröpítette.
Nem reméltem volna, hogy október közepén fürödhetek az Atlanti-óceánban. De égieknek hála megadatott. Senki sem számított erre, így miután beteltem a gigantikus hullámok szemlélésével az óriás sziklák egyikéről, és kiérveztem, az arcomba csapódó vízpermet üdeségét, és már amúgy is csurom víz voltam, a vízbe vetettem magam. Nem tudván ellenállni a csábításnak, alsóneműben lubickoltunk a fagyos vízben. Ilyennek képzelem a heroint, biztos voltam benne, hogy nem jövök ki élve, Atyám, ekkora hullámokat, még nem pipáltam testközelből. Leírhatatlan, csak úgy dobálja a testet, érzed ő az úr, és te csak egy hangya vagy, akivel játszik, a fövenyhez vág, aztán visszaszippant, és te csak arra tudsz ügyelni, hogy ne veszítsd el a bugyid. Felkap, mélybe nyom, lent tart, aztán megkegyelmez. Csodálatos. Szóval adrenalinnal és endorfinnal töltekezve hagytam el Nazarét, és a tengeri energiával véremben, stoppolásra adtuk a fejünk Joannaval és Greggel, akik Aveiroba igyekezetek, ami útba esik Porto felé. Bár meglepően gyorsan felkaptak bennünk, kicsit hosszúra sikerült az út, pl. azért mert az egyik sofőr még meg is vendégelt minket egy bárban, a portugál barátságosság eme téren is virágzik.
Szóval mámorral töltekezve pergetem a napokat Portoban, ami el is kél, mert az élet organizálás nagy erőket igényel itt. Az éjjeli mulatság-reggeli kórházba menés dolgot szinergizálnom kell még, mert ma elég kótyagos voltam. De most irány a brazil est (a kolesz egyetlen vigasza), ahol megpróbálom a dél-amerikai kultúrát magamba szippantani, dobostul, harmonikástul, caipirinhastul.

De Evora para Porto

Mint azt a nagy intervallo is mutatja bonyolult idoket eltem meg, es nem volt zokkenomentes a varosvaltas.
A napfenyes csudalelkes Evorat konnyek kozott hagytam el egy masnapos reggelen, es hunyorogva vegyes erzelmekkel tele erkeztem Portoba, ahol nem mondhatnam, hogy tart karokkal vartak, sot a koleszban, ahol elvileg volt szallasom azt sem tudtak, mit keresek ott, de par portugalul lefolytatott telefoncsevely utan azt montak, esta bem, maradhatsz, amit azota is banok, mert ez a legsterilebb legelszeparaltabb lakosztaly a borton utan. szoval most intenziv lakaskeresebe kezdek, es a legbajosabb, legcsempesebb lakot szandekozom megtalalni persze a legjutanyosabban...
Az elso het nagy racsodlalkozasokkal telt eme varos pompazatossagara, a kodbol hol egy csodaszep torony, hol egy monumentalis templom bukkant elo. Aztan gyorsan elobujt a Nap, es lemenofelben pompas fenyjatekba kezdett a Douro felett, a borszallito barkak vitorlain lovagolva es a hidak pillerein ugrandozva. Az odon macskakoves kacskaringos sikatorokon egyedul, neha bodult diakokkal bojongtam, de gyakran eltevedve amultam bamultam a ramkacsinto edes hazikokat es buja parkokat. A portugal ugyintezes nehezsegeirol es hogy mennyre elveszettnek ereztem magam inkabb nem beszelek, de most mar pozitiv lelkesedessel allok a kihivasok ele. Mert bizony boven akadnak. Masodik hetemet toltom a korhazban, ami a vilag legrondabb epulete, en szinte elkepzelhetetlennek tartom a felepulest egy ilyen helyen, de azert jol mennek a dolgok. Fejem portugal hablattyal es gyermeksirassal tele, gyakran nem tudom, hogy epp angolul avagy mas nyelven szoltak hozzam, es eppen a mosoly vagy a szomoru tekintet illik a szituaciohoz, szoval a nagy koncentralasban, hogy ne tunjek teljesen felnotasnak szornyen lefaradok, amit az tetez, hogy a mulatsagok ejfelkor kezdodnek errefele.
Hogy az oromtelibb esemenyekrol is irjak, voltam hajokazni a Duoron, es a borgyarbam lattam 1000 tonnas boroshordot, amit meg is izleletem, es a folyo tulpartja borospincekkel tele, egy varos, ahol nem csinalnak mast csak bort: Villa Nova Gaia, muito gusto.
Az eresmusos elmenyek eleg infantilisek, mint a kocsmakorut, amely soran 9 kocsmaban itattak velunk szornyobbnel szurnyobb lottyoket, mire a portoi borhoz ertunk, mar alig alltam a labamon, de a tobbiek szerint, mivel magyar vagyok, muszaj innom...
Voltam egy aranyos hazban litvan vacsoran, es egy olasz hazibuliban, ahol en voltam az egyetlen aki nem digo es nem tudott olaszul, de azert elenekeletem a Happy birthdayt magyarul, ami ha jol tudom, nem all masbol, mint "Boldog szulinapot!" negyszer elmondva, (ha van benne valami mas is, kerlek osszatok meg velem) de azert nagy sikerem volt.
A legszebb napom itt az oceannal toltottem, ami elerheto kozel van, visszafele vegig setaltam a 3 km hosszu parton majd a folyo menten a rezidenciamig. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a rengeteg viz ennyire pozitiv, eletvidamito hatassal lehet az emberre, es hogy nem lehet megunni a vegtelen bamulasat.
Szoval meg mindig birkozom a varos befogadasaval, es bar jopar embert megismertem, a melyebb kapcsolatok kialakitasan faradozom, es a nekem tetszo eletvitel megformalasan uj varoskambam.
Mara ennyit kutyafuttaban, mert zar a konyvtar. De mindenkepp fogok irni a mostani fenomenalis hetvegemrol, amit evorai cimboraimmal toltottem, es igen homeless vagabondra sikerult.
Igen olellek mindeteket, es irjatok, mert emotional problem-em van. Beijinhos! CD