happy homeless

A hétvége spiritualitásban és extrémitasban bővelkedett. Pénteken az egész napos kórházi lébecolás által kiszipolyozottan szálltam vonatra Fatima felé, ahova 10 órakor meg is érkeztem, illetve egész pontosan Caxaisba, ami mint utólag kiderült 20 km-re volt Fatimától. Már épp azon csüggedtem, hogy is repülök át célomhoz, mikor megjelent Robert kocsija, lengyel cimboráimmal, akik meglepetésként kijöttek elém, tudván a vonat turpisságát, már ezen is annyira meghatódtam, hát még mikor a főtéren az óriás kápolna előtt találkoztam a többiekkel. Az évorai csapat összetartása jelenti számomra a biztonságot és familiaritást Portugália mezején. A kiruccanás apropója Szűz Mária megjelenésének 90 éves évfordulója volt, ennek keretében óriási ünnepségsorozat zajlott a városban. Péntek éjjel eléggé át tudtam magam adni a misztikumnak, és lenyűgözött a sok zarándok végtelennek tűnő hite, a hatalmas placcon elterülő gyertyaáradat látványa és a Mária énekek csengése középkori misztériumot teremtett. Nem sejtve milyen időt hoz a hétvége, egy csöpp táskával indultam útnak, úgyhogy elkeltek a baráti ruhadarabok, és a tábortűz, ami körül borúűző borocska mellett megosztottuk az új városok kelepcéit és vigasságait egymással. Úgy adódott, hogy az éjjelt egy kocsiban töltöttem, ketted magammal, fél óránként arra ébredve, hogy kitörőfélben van valamely tagom, és egy nagy vigyorral realizáltam, hol vagyok. A másnap az éjszaka tükrében érdekesen alakult, a hömpölygő emberáradat elviseléséhez kellett egy jó adag alázat. A mosdóban elkelt a fohász, mert egy irdatlan dugóba keveredtem, és a wc-re igyekvő beteg idős nénik életveszélyesek tudnak lenni. A tömeg és a giccses plasztik Jézusokat árusító trafikok kavalkádja nehezítette a csoda átélését, de azért tűzbe dobtam egy fejet, amit az utcán találtam. A gyógyulás érdekében egy nagy tűzbe kell hajítani a zarándokoknak a beteg testrészt szimbolizáló viaszöntvényt. Elég mókásak voltak a röpülő vesék, lábak és mellek, nem beszélve az égő gyermekekről és a sok beazonosíthatatlan szervről, ha ezt a pontatlanságot Szentágotai látná… Amúgy a bazilika és a sanktuario lenyűgöző, de egy hétköznapi látogatás során talán könnyebb szemet hunyni a turisztikai túlkapásokon.
Egy csövezős ebéd elköltése után Nazaré felé vettük az irányt, ki stoppal, ki busszal, én meg mivel az éjjel nagyon összemelegedtem vele, az autóval. Az óceán partján találkoztunk a többi odavetődött cimborával, és közösen hagytuk magunkat lenyűgöződni a tömérdek víz, hullám és lemenő nap szivtelítő látványával. Én annyira odaragadtam, hogy míg a többiek burzsuj módon egy olcsó apartmanban töltötték az éjjelt, én Babsival és Elával egy kétszemélyes sátorban aludtam, illetve hallgattam az óceán morajlását a part fövenyén. Reggel a víztükörről szemembe csillanó napsugár ébresztett, és a hasogató fejfájás (az a megsemmisítő fajta), de akár hiszitek, akár nem, egy mártózás az óceánban tovaröpítette.
Nem reméltem volna, hogy október közepén fürödhetek az Atlanti-óceánban. De égieknek hála megadatott. Senki sem számított erre, így miután beteltem a gigantikus hullámok szemlélésével az óriás sziklák egyikéről, és kiérveztem, az arcomba csapódó vízpermet üdeségét, és már amúgy is csurom víz voltam, a vízbe vetettem magam. Nem tudván ellenállni a csábításnak, alsóneműben lubickoltunk a fagyos vízben. Ilyennek képzelem a heroint, biztos voltam benne, hogy nem jövök ki élve, Atyám, ekkora hullámokat, még nem pipáltam testközelből. Leírhatatlan, csak úgy dobálja a testet, érzed ő az úr, és te csak egy hangya vagy, akivel játszik, a fövenyhez vág, aztán visszaszippant, és te csak arra tudsz ügyelni, hogy ne veszítsd el a bugyid. Felkap, mélybe nyom, lent tart, aztán megkegyelmez. Csodálatos. Szóval adrenalinnal és endorfinnal töltekezve hagytam el Nazarét, és a tengeri energiával véremben, stoppolásra adtuk a fejünk Joannaval és Greggel, akik Aveiroba igyekezetek, ami útba esik Porto felé. Bár meglepően gyorsan felkaptak bennünk, kicsit hosszúra sikerült az út, pl. azért mert az egyik sofőr még meg is vendégelt minket egy bárban, a portugál barátságosság eme téren is virágzik.
Szóval mámorral töltekezve pergetem a napokat Portoban, ami el is kél, mert az élet organizálás nagy erőket igényel itt. Az éjjeli mulatság-reggeli kórházba menés dolgot szinergizálnom kell még, mert ma elég kótyagos voltam. De most irány a brazil est (a kolesz egyetlen vigasza), ahol megpróbálom a dél-amerikai kultúrát magamba szippantani, dobostul, harmonikástul, caipirinhastul.